- Véleményed szerint ma hazánkban mennyire tartják fontosnak az emberek a biztos családi hátteret?

- Minden embernek szüksége van arra, hogy legyen egy olyan hely, ahova haza tud menni, ahol olyan emberekkel lehet együtt, akik megértik, bátorítják, támogatják, akikkel meg tudja osztani saját élményeit, akikkel közös céljaik vannak. Ez mindenkinek alapvetõ igénye. Azonban sokan azt gondolják, hogy a család hagyományos intézményének lejárt az ideje, ódivatú dologgá vált sokak - fõleg a fiatalabb generáció - szemében. De nem a család intézménye lett idejétmúlt, hanem inkább arról van szó, hogy nem úgy élnek a mai emberek ebben a kapcsolatrendszerben, hogy az jól mûködhessen. Ehhez bizonyos feltételeket be kell tölteni. Elsõsorban minden családtag részérõl egymást segítõ, építõ hozzáállásra van szükség. A család ugyanis egy közös mû. Elõször a házaspárok az egymással való kapcsolatukat alakítgatják, azután születnek a gyerekek, és velük együtt folytatódik a kapcsolatépítés. Számos megtanulandó szabályszerûségei vannak a családban való együttélésnek, amitõl az egész sikeres, élvezhetõ lesz. A család valójában egy olyan remekmû, amiért érdemes élni, dolgozni.

- Ma mûködhet-e a klasszikus családmodell, amely szerint a férfi keresi a kenyeret, az asszony pedig otthon van?

- Léteznek még ilyen családok. Azonban ma már annyit változott a világ, hogy nagyon sok esetben egyszerûen anyagi okok miatt szükség van arra, hogy a feleség is elmenjen dolgozni. Ha ez történik, akkor már nem beszélhetünk klasszikus családmodellrõl. Azt látjuk, hogy egyre inkább efelé megy a világ, és ez nem feltétlenül baj. Ha okosan oldjuk meg, mûködik. Nyílván így a családtagokra is több otthoni feladat hárul. Ebben az esetben még fontosabb, hogy egymás munkáját segítsék. Ha meg tudják beszélni, kinek mi a dolga, tudják egymást támogatni, akkor ez is tud jól mûködni.

- Ma egy olyan nõ, akinek meg kell felelnie annak a kihívásnak, hogy dolgoznia is kell, és otthon is helyt kell állnia, hogyan képes ezt összhangba hozni?

- Azt tapasztalom, hogy egyre több nõ van ilyen helyzetben. Sõt, sokan közülük hivatásként végzik, és nagyon szeretik a munkájukat. Láthatunk jó példákat is arra, hogy ez tud mûködni. De az is igaz, hogy ehhez egy olyan háttérre van szükség, ahol a család többi tagja ezt a helyzetet megfelelõ hozzáállással elfogadja, és segítséget nyújt. Tehát mindenképpen közös megegyezést feltételez. A mai kor egy kicsit más, mint ahogy régen nagyanyáink éltek. Ma egy asszony például nem áll neki minden esetben rétest készíteni, hanem elõveszi a mélyhûtött, elõrecsomagolt árut. Továbbá számos háztartási gép könnyíti meg a munkánkat. Fontos szempont, a jó értékrend is, hogy egy feleség jól tudja megítélni a dolgok fontosságát. A munkáját, hivatását úgy kell sikeresen ellátnia, hogy a családja ne szenvedjen emiatt hátrányt. Mert az nem siker, ha közben a családja csõdbe megy, a szülõk elválnak, a gyerekek szanaszét kerülnek, és senki sem boldog. Ha családja van az embernek, akkor nagyon fontos, hogy az jól mûködjön, ehhez pedig idõt kell rá fordítani.

- Elõfordulhat, hogy például a férfiak azt, hogy besegítsenek a házimunkába, úgy élik meg, hogy a büszkeségük csorbát szenved?

- Hát elképzelhetõ, hogy van olyan férfi, aki úgy érzi, hogy tekintélye, férfiassága csökken emiatt. Azt sem mondom, hogy a férjtõl el kell várni, hogy rendszeresen mosogasson, porszívózzon, mert egyszerûen vannak a családban nõies és férfias munkák. Érdemes arra törekedni, hogy a nõk inkább a nõies munkákat végezzék el, a férfiak pedig például a ház körüli férfias munkákat. Jobb, ha az ember megmarad a neki testhez álló feladatok mellett. A helyes hozzáállás sokkal fontosabb: kész-e arra egy férj, hogyha esetleg be kell ugrania, akkor szívesen segít, és az sem probléma számára, ha éppen ki kell porszívózni, vagy ki kell teregetni a ruhákat. Nem szabad egy merev rendszert felállítani, hogy „ez a te munkád”, „ez az én munkám”, mert ha ez felborul, akkor veszekedés tör ki.

- Mennyire fontos a családi életben a kommunikáció?

- Nagyon lényeges, hogy megtanuljunk egymással kommunikálni. Sok feszültség, vélt vagy jogos sérelem adódhat abból, ha a házastársak nem tudják megbeszélni a dolgokat. Elõfordulhat, hogy például az egyik fél megsértõdik, duzzog, nem mondja el mi a problémája, a másik meg keresi, vajon mi a gond. Rendkívül fontos, hogy tudjunk, és akarjunk egymással beszélgetni. Attól lesz egy kapcsolat értékes, hogy megosztjuk egymással gondolatainkat, érzéseinket, látásainkat, és érdeklõdünk a másik iránt, figyelünk egymásra. Egy családnál az is fontos, hogy tudjunk beszélgetni a gyerekekkel is, például amikor hazajönnek az iskolából. Hasznos megfelelõ szituációt biztosítani ehhez. Például miközben dolgozik a feleség a konyhában, a gyerekek ott lehetnek körülötte, és közben beszélgethetnek. Ezek nagyon-nagyon hasznos és kellemes idõtöltések. A legemlékezetesebb alkalmak azok, mikor a családtagok egy kellemes környezetben kényelmesen leülnek, és meghitten beszélgetnek egymással. Teát fõznek, megpihennek. Ez már valójában családépítés: odafigyelünk egymásra, megbeszéljük a dolgokat, és nagyszerû beszélgetések tudnak így kialakulni.

- Hét gyermeket neveltél fel, a legkisebbek is már majdnem felnõttek. Hogyan tudtad megoldani, hogy mindenre jusson idõd a hét gyermek mellett?

- Folyamatosan edzõdtem hozzá. Arra gondolok, nagyon jó, hogy nem egyszerre jött a hét gyerek. Mert amikor egy gyerek volt, akkor is ugyanúgy éreztem, hogy nincs idõm, mint amikor már megvolt mind a hét. Azt látom, hogy a legfontosabb a jó idõbeosztás. Okosan, bölcsen mérlegelni kell a rangsort.

- Mit jelentett számodra a jó idõbeosztás?

- Tény, hogy amikor már hét gyerek volt, akkor bizonyos dolgokat lejjebb adtam. Lehet, hogy ezen valaki megbotránkozik, de például volt olyan, hogy a lepedõket már ki sem vasaltam, hanem úgy teregettem ki azokat, hogy szépen kisimuljanak, majd összehajtogattam, egymásra tettem õket, és kész. Persze nagyon becsülöm, és értékelem azokat, akik mindent szépen kivasalnak, de én azt láttam, hogy inkább másra kell fordítanom az idõt. A konyhai teendõket is leegyszerûsítettem. Korábban még mindig fõztem levest, másodikat stb. Késõbb igyekeztem egytálételt felszolgálni, vagy többfogásos ebédnél, amibõl lehetett, annyit készítettem, hogy másnapra is maradjon. Mindig figyeltem, mivel tudom lerövidíteni a konyhában töltött idõt, hogy tudjak például tanulni a gyerekekkel, ha szükség volt rá. A gyerekeknek pedig megtanítottam, hogy sok mindent önállóan végezzenek el. Azt vettem észre, hogy ez minden tekintetben hasznukra vált: sokkal határozottabbak, önállóbbak lettek.

- Milyen legyen az otthoni teendõk és a gyermekekkel való foglalkozás egyensúlya?

- A gyerekekkel foglalkozni kell, nevelni kell õket, és az is fontos, hogy az otthon rendben legyen tartva. Persze nem egy steril rendrõl van itt szó, hogy minden a legpedánsabb legyen. Sokkal meghatározóbb a családtagok közti jó kapcsolat ápolása, az elfogadás, a szeretet megvalósulása. A jó kapcsolat pedig bizalmon alapul. A férj megbízik a feleségében, a feleség megbízik a férjében. A gyerekek is tudják, hogy számíthatnak a szüleikre, odamehetnek hozzájuk, mert van rájuk idejük. Vagy ha éppen nincs, az nem azt jelenti, hogy nem is lesz, ezért türelmesen ki tudják ezt várni. Tehát a család minõségét elsõsorban az határozza meg, hogy milyen kapcsolatrendszer alakult ki benne. Mi azt tapasztaltuk, ha ez jó, akkor a többi dolog is képes mûködni.

- Mit tudsz annak tanácsolni, aki úgy érzi, hogy folyamatosan elúszik az idejével, hogyan szervezze meg a napját?

- Elõször is nyugodtan üljön le egy kicsit, és gondolja át, mi a legfontosabb teendõ ahhoz, hogy fel tudjon szabadulni a rengeteg teher alól! Ehhez nem kell sok idõ. Tudom, hogy egy feleség sokszor attól nem tud jól dolgozni, mert azt látja, hogy úszik körülötte minden, és kapkod. Ebbe is belefog, abba is belefog, és nem jut ötrõl-hatra. Akkor hazajön a férj, és látja, hogy itt minden valóban szalad. Esetleg még megjegyzést is tesz, hogy mit csináltál egész nap. Ettõl aztán kiborul az anyuka, elmegy minden reménysége, hogy valaha is jó feleség, vagy jó háziasszony tud lenni. De nem kell, hogy ez így legyen. Ha leül egy kicsit, és számba veszi, hogy mi most a legfontosabb feladata, össze tudja szedni magát, és vidáman nekiláthat. Fontos, hogy úgy lássa magát, mint aki tényleg el tudja látni ezeket a feladatokat. Meg kell erõsítenie magát abban a tudatban, hogy képes és alkalmas a feladatra, el tudja végezni a dolgokat. Érdemes már reggel összeszedetten kezdeni a napot. Egy anyának, ahol gyerekek vannak, hamarabb kell felkelnie, hogy szépen felöltözve, ápoltan kezdhesse el a napját. Ez hozzásegíti ahhoz, hogy saját magáról is egy olyan képe legyen, hogy „én egy összeszedett ember vagyok, aki el tudom látni a munkámat”. Ne legyen perfekcionalista, ne higgye azt, hogy vége mindennek, ha nem tudott mindent megvalósítani, amit eltervezett. A legfontosabb dolgoknak lásson neki. Készíthet egy listát is aznapra. Mindent írjon föl, és ha valami nem sikerült, ne essen kétségbe, a rugalmasság sokat számít. A humorérzék szintén nagyon hasznos lehet. Ha esetleg valami kritikát kapunk, ne sértõdjünk meg, ne kapjuk fel rögtön a vizet, hanem humorral is elüthetjük a dolgok élét.

- Milyen rendet tartson a feleség a lakásban? Vannak megszívlelendõ szabályok?

- Persze van néhány figyelembe veendõ szempont. Például jó, ha a konyhát nem úgy hagyjuk ott, hogy másnap egy halom mosatlan várjon. De ha már nagyon fáradt az ember, ebbõl sem kell törvényt csinálni. Úgyhogy én inkább felszabadítanék mindenkit: sokkal fontosabb, ha vidám, jó, légkör van otthon. Tudom, hogy ehhez a rend is hozzátartozik, pláne, ahol gyerekek vannak. Ne legyen piszok a lakásunkban, de nincs szükség katonás rendre. Föl lehet ez alól is szabadulni. Ahol nagy család van, ott elkerülhetetlen egy kis rendetlenség. Elõfordulhat egy könyv itt, vagy ott, és nem a polcon, vagy az íróasztalon is lehet egy kis káosz a gyerekeknél. Ez nem probléma. Ebbõl nem szabad családi konfliktusokat gerjeszteni. Az is fontos, hogy ne másokhoz hasonlítgassuk magunkat, ugyanis ebbõl sok feszültség adódhat. Mindenkinek van egy egyénisége, minden család más, testreszabott. Nekünk abban kell jól érezni magunkat, ami hozzánk közel áll, ami ránk jellemzõ. Persze az ember elõtt lehetnek jó példák, és ez inspirálhatja is. Jó ötleteket át lehet venni másoktól, csakhogy a mérce ne a másik legyen, ne akarjunk olyanok lenni, mint az, mert ez egy állandó frusztráltságot, elégedetlenséget hoz létre. Tudjunk azzal, amink van, okosan, bölcsen gazdálkodni, és abban jól érezni magunkat.

- Akik most fognak összeházasodni, vagy friss házasok, hogyan tudják felépíteni a meleg családi otthont?

- Hát, ez egy életre szóló feladat. Soha nem mondhatjuk azt, hogy már mindent tudunk ezzel kapcsolatban. De vannak dolgok, amiket már tényleg az elején tudatosan el kell határozni. Például, ha egy jó családot szeretnénk, le kell mondanunk arról, hogy egoisták legyünk. Kell, hogy tudjunk kompromisszumokat kötni, a másik szempontjait is figyelembe venni. Persze könnyû mondani, hogy ne legyünk önzõek, de ez valami olyasmit jelent, hogy odafigyelek a másikra, és azt nézem, mi jó neki. Mert ha tudok a másik ember számára valami kedves, jó dolgot adni, az visszahat rám is, és akkor én is boldogabb leszek. Aztán fontos a tervezés, hogy ne rövidtávra, hanem hosszútávra tervezzünk. Tehát ne csak arra gondoljunk, hogy most jól érezzük magunkat, hanem úgy képzeljük el egymást, hogy meg tudunk-e együtt öregedni. Tudjuk-e egymást akkor is értékelni, szeretni, amikor a párunk már ráncos lesz egy kicsit, vagy már nem annyira csinos. Persze arra törekednünk kell mindannyiunknak, hogy ne csak a jegyesség alatt, és a házasság elsõ évében akarjunk vonzóak lenni egymás számára. Nagyon fontos, hogy 10-20 éves házasság után is az otthonunk olyan hely legyen, ahol nincs közönségesség, hanem annyira tiszteljük, értékeljük családtagjainkat, hogy mindent megteszünk, hogy minden szempontból vonzó személyiségek legyünk egymás számára. Tehát kívánatos, hogy ne váljon a házasság és a család egy idõ után megszokottá, unalmassá, hanem új ötletekkel tudjuk felfrissíteni a környezetünket. Ez egy állandó cél.

- A gyermekek születése után sokan panaszkodnak a gyes-betegségrõl. Hogyan tudja kikerülni ezt egy nõ?

- Ezt könnyen ki lehet kerülni. A gyermekünkkel töltött elsõ évek olyan nagyszerû lehetõséget, olyan ajándékot jelentenek, amire soha máskor már nem lesz az embernek módja. Ha jól meggondoljuk, az otthonlét még nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden idõmet csak kizárólag a gyerekkel való foglalkozás tölti ki. Ugyanis vannak olyan idõszakok, amikor alszik, pihen, és ha jól beosztom az idõmet, ezt ki tudom használni sok mindenre, például csinosítgathatom az otthonomat, vagy nyelvet tanulhatok, sportolhatok is közben. Tehát nagyon sok lehetõség van, amivel az ember élhet ez alatt az idõszak alatt. Attól még, hogy valaki otthon maradt, tudja magát képezni, beiratkozhat egy kis tanfolyamra, megtanulhat varrni, és lehetne sorolni még rengeteg dolgot, amivel hasznosan eltöltheti azt a három évet. Nem törvényszerû a depresszió állapota, az érzés, hogy ki van rekesztve a társadalmi életbõl. Egy olyan lehetõségként kell felfogni, amikor kedveskedhet a férjének, süthet, fõzhet, elláthatja a családot. Mikor visszamegy dolgozni, nem lesz annyi ideje erre. Inkább a pozitív oldalát kell megragadni ennek az idõszaknak, és ezt nagyon okosan ki kell használni.

- Mostanában találkoztam több olyan anyukával, akik három gyerek után otthon maradtak, és értéktelennek tartották magukat, otthoni munkájukat. Sokszor lenézi vagy sajnálja õket a környezetük. Hogyan lehet ez ellen védekezni?

- Egy anyának saját magának kell eldöntenie, mit választ. Fontos, hogy legalább maga értékelje azt a munkát, amit vállalt. A gyereknevelés, a háztartás vezetése és egy sikeres család menedzselése nagyon pozitív, értékes dolog! Való igaz, hogy az ember a környezetétõl ezt a megbecsülést sokszor nem kapja meg. Sokak számára a gyereknevelés nem olyan vonzó feladat, mint például a televízióban egy sikeres bemondónõ, vagy egy nagyszerû üzletasszony munkája. Persze ezek nem zárják ki egymást. Csak az néha visszás, ha valakinek nincs családja, vagy nem sikeres a családjában, és olyan értékeket igyekszik képviselni, ami mögött valójában nincs tartalom. Nem szabad, hogy frusztráljon minket a társadalmi megítélés. Én azt gondolom, hogy nekünk, akiknek családunk van, fontos, hogy tudjuk azt egy egészséges módon értékelni.

- Felneveltél hét gyermeket. Mennyire látod ezt kifizetõdõnek?

- Én mindenkit csak arra tudnék bátorítani, hogy azok az idõk, amikor fõzünk, mosunk a gyerekeinkre, beszélgetünk velük, amiket együtt töltünk a családdal, sokszorosan megtérülnek. Érdemes ezt tenni, mert jó és maradandó gyümölcse van!

- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok a további munkádhoz!